2009. jan. 23.
A mai etap elején jól megijesztettek mindenkit, hogy milyen durva szakasz lesz, műholdas telefon nélkül elindulni nem ajánlott, és este nem szabad menni az aknaveszély miatt. Ezek után jó nagy tempóval indultunk neki a Dakar piste-n amit kétoldalt buldózerrel összetolt kupacok jelöltek.
Ez eddig a legszebb szakasz volt, egymást váltotta a kősivatag, a homokos szavanna, a futóhomok és a vízmosások.
Ezek miatt nagyon kellett figyelni, mert nem kímélik az autó futóművét. Több olyan pont is volt most, amit háromszögeléssel, vagy egyéb relatív módszerrel kellett meghatározni, ezeknél halmozódtak az amúgy sem mindig precíz koordináták hibái, ilyenkor összegyűlt a mezőny és több tucat ember forgatott fel minden követ a környéken, gyakran sikertelenül. Útközben találkoztunk eddigi utunk édibédi kategóriagyőztesével egy újszülött tevével aki az anyjával stoppolt a puszta közepén. Sajnos más irányba mentünk, úgyhogy nem vettük fel őket.
Útközben volt akinek szétszakadt a gumija, a mienk jobban bírja mint a felni. Egy gumigondunk volt csak az is a békazárral ami élettartama végére ért és egy bukkanón szabadon engedte csomagtartónk tartalmát. Sebaj még van belőle.
Végeláthatatlan csilogó kősivatagokon mentünk, olyan hegyek között, amik mintha oda lettek volna hordva kövenként. Aztán kijutottunk egy kiszáradt tóba.
Az otthoni autópálya kevésbé sima mint a tófenék, úgyhogy nagy élvezettel száguldoztunk. A nyomok alapján az előttünk lévők gyorsulási versenyt rendeztek. Ahogy mentünk a délibáb egyszer csak igazi vízzé változott és hipp hopp tengelyig merültünk a sárba. Egy párszor eljátszottuk még ezt amíg megtaláltuk a helyes utat, és miközben felező hármasban üveghangon araszoltunk a túlpart felé, azon gondolkoztunk, hogy vajon a kocsi hasa fog leérni előbb vagy a víz forr fel. Aztán egyik se. Pedig szép lett volna a folyó közepén térdig érő sárban kocsit tolni. Innentől egy egyre rosszab betonúton, de inkább mellette mentünk aztán elértük az épülő betonút elejét és begurultunk a táborhelyre, du 4 körül. Hát ez mégsem volt annyira durva. A kocsi belseje csupa por és sár volt, mert egy pár vizespalack eldurrant. Az egyik lengéscsillapítótól érzékeny búcsút vettünk, igazából nem is kell az autóba ilyesmi. Arrébb kotortuk a kecskebogyókat és sátrat vertünk, közben befutott a MC patrolja és kvaterkáztunk estig. Befutott egy sárga L200-as is, olyan szerencsétlenül jöttek ki a sárból a tóban, hogy felfodult az autójuk és minden ablaka betört, szerencsére pár horzsolással megúszták. Kb fél órával a balesetük után már hívták őket otthonról, hogy hallották, hogy baj van. Lehet otthon mindenki többet tud a versenyről mint mi magunk. Akkor minek írom ezt?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.