Miután végre ismét egyben van a jármű elengedhetetlen vágyat éreztünk, hogy megnézzük, így néhány átdolgozott hétvége, és alkatrész utáni rohangálás után sikerült-e rontani a kocsi teljesítményén.
Örömmel jelentem, NEM. Sőt! Valamivel jobb is lett. Mivel Szabolcs már Balatonon volt, Viktor pedig egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott jönni, nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy autópályán hosszabb intervallumban teszteljem a saját magunk által összerakott kocsit. Hát elsőre nem egy felvillanyozó feladat. Viszont kiderült, hogy valóban bír az autó óra szerint 120 km/h-val menni, ami azért megvallom eléggé félelmetes volt. (Ez a valóságban 130 körül van. Lehet, hogy a nagyobb kerék miatt, vagy csak eccerűen nincs pontosan kalibrálva a sebességmérő. Így Bamakoba is rövidebb úton megyünk, mint a többiek :) )Azt viszont nem tudom, hogy a jobb hátsó kerék a szétszerelés előtt is imbolygott-e.
A kormánykerék holtjátékáról és a lágy ide oda korrigálás közepette megértettem, hogy a régi filmekben miért tekergetik a kormányt a szereplők egyenes úton is, miközben a hátsó ablakon suhan mögöttük az odavetített táj. Ha valakit érdekel egy ilyen „régi film autósjelenete” szimulátor, jó pénzért kipróbálhatja a Rocky-t.
Szóval megérkeztem Balatonra. Szabolcsékat éppen kedves barátaik látogatták meg, így hát őket is elvittük egy próbaútra. Szinte sokkolta őket a látvány, ahogy a vékony fácskák meghajlottak előttünk. A "kapcsold be az agyakat!" felszólításra felmerült bennük az is, hogy esetleg emberáldozat lesz, vagy mi.
Miután kitettük az utasokat elindultunk, hogy a Bázakerettyei futam kihagyott szakaszainak legalább egy részét megnézzük. Kb. 500 m után realizáltuk, hogy induláskor a GPS a kocsi tetején maradt. Útközben viszont természetesen nem. Hiába mentünk vissza hirtelen, már nem találtuk meg sehol. Pedig az ütést állítólag bírja. Valami járókelő biztos felvette, és mivel nem valószínű, hogy tudja, mire jó, biztonság kedvéért hazavitte.
Egy kis keresgélés és szomorkodás után elindultunk GPS híján az orrunk után északnak. Arra voltak a hegyek.
Volt néhány széles földút. Ha ilyenek lennének az afrikai utak, örülhetnénk. Találtunk Szentkirály Szabadjánál repteret is.
Útközben rájöttünk, hogy terepen nem olyan jó biztonsági övben vezetni. Még fájhat is.
Sikerült néhány meredek dombocskán kövér gázzal átmennem. Kedvenc Rocky-nknak ez meg sem ártott. De Szabolcs azért megjegyezte, hogy Ő nem mert volna ilyen gyorsan átmenni rajtuk. Mert pl. mi van, ha függőleges a túloldaluk. Valóban elgondolkodtató.
Így jutottunk el a Bakonyba.
Tanulság, ha terepre akar menni az ember, ne az országút felől próbálkozzon. Mert onnan csak kihajtani szabad. Faluvégi kis utakon keresztül viszont minden további nélkül engedik a földutakra a ráhajtást.
Hazafelé már hegyek sem voltak, ami felé mehettünk volna. A Balaton meg elég lapos, hogy ilyen messziről látni lehessen. Így hát maradt a Nap. Mivel délután volt, a következő elméletet dolgoztuk ki. A NAPNAK JOBB OLDALT A HELYE!
A Bakony szélén sok helyen csak párhuzamosan tudtunk menni a hegyvonulattal. Sehol nem volt egy szemernyi hágó sem. Pedig mi már nagyon vártunk egy dél felé tartó útra. (Hogy a Nap a helyére kerüljön. Jobbra.)
Végül azért találtunk egy utat. Innentől többé kevésbé sikerült a jó irányba mennünk.
Útközben találtunk egy elég hosszú és nagyon meredek domboldalt is. 
Ugyan csak 1-es felezőben, de simán megmászta járművünk a falat. Itt még egyszer-kétszer megjárattuk a Rocky-t, aztán indultunk tovább.
Ugyan csak 1-es felezőben, de simán megmászta járművünk a falat. Itt még egyszer-kétszer megjárattuk a Rocky-t, aztán indultunk tovább.Hanem aztán egyszer csak, pont a dél felé vezető útra rá volt dőlve egy fenyőfa. Megnéztük, hogy a fa után mi a helyzet. Ott az út zavartalanul folytatódott. Keresgéltük, hogy hol lehetne megkerülni a fát. De ahol esetleg elfértünk volna a fák között, ott egy másik fenyő volt keresztbe dőlve. Visszafordulni nem akartunk. A fa bal oldalán a kidőlt fa ágai és az út menti fa között volt kb. fél méter. De a Rocky átfért. Volt recsegés, ropogás. A metálfényre úgy sem kötöttünk biztosítást.
Innentől szinte egyenes utunk volt Káptalanfüredre. Különösen, hogy a Balaton is megjelent előttünk.
Az autópályán hazafelé ismét kipróbáltam az óra szerint 120-at. Sötétben még félelmetesebb. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.