A csapat a tegnapi hosszas határátlépés után, ma állítólag terrorcselekmények miatt az eredeti tervtől eltérően, dél felé kerülőt tesz és egyelőre betonon folytatja útját.
A mobiltelefonok itt nem működnek, de a következő telefonszámon bármikor hívhatóak: (+) 2224060847
2009. jan. 24.
Reggel Semarába mentünk, gasoilért meg az első pontért. Itt rengeteg a katona a városból ki és bemenet ellenőrzőpontokon haladtunk át.
A katonák néha ajándékot kérnek. Még szerencse, hogy készültünk apróságokkal. Az első feledat egy pék megtalálása volt a piacon. A helyiek segítségével csak a piacig jutottunk, a péket sehogy se sikerült. Kifele menet MC team hátsó ablakát bedobták kővel a helyi kiscsávók. A 100m-re lévő ellenőrzőponton csak széttárták a kezüket. A gyerekek azt játszák, hogy megállítják az autókat cadeaut követelve, aki nem áll meg az követ kap. Állítólag a csepel teherautónak is bedobták a szélvédőjét, de náluk volt plexi. Rutinos. Nekünk a hátsó ablak eleve plexi. Rutinos.
2009. jan. 23.
A mai etap elején jól megijesztettek mindenkit, hogy milyen durva szakasz lesz, műholdas telefon nélkül elindulni nem ajánlott, és este nem szabad menni az aknaveszély miatt. Ezek után jó nagy tempóval indultunk neki a Dakar piste-n amit kétoldalt buldózerrel összetolt kupacok jelöltek.
Ez eddig a legszebb szakasz volt, egymást váltotta a kősivatag, a homokos szavanna, a futóhomok és a vízmosások.
Ezek miatt nagyon kellett figyelni, mert nem kímélik az autó futóművét. Több olyan pont is volt most, amit háromszögeléssel, vagy egyéb relatív módszerrel kellett meghatározni, ezeknél halmozódtak az amúgy sem mindig precíz koordináták hibái, ilyenkor összegyűlt a mezőny és több tucat ember forgatott fel minden követ a környéken, gyakran sikertelenül. Útközben találkoztunk eddigi utunk édibédi kategóriagyőztesével egy újszülött tevével aki az anyjával stoppolt a puszta közepén. Sajnos más irányba mentünk, úgyhogy nem vettük fel őket.
Útközben volt akinek szétszakadt a gumija, a mienk jobban bírja mint a felni. Egy gumigondunk volt csak az is a békazárral ami élettartama végére ért és egy bukkanón szabadon engedte csomagtartónk tartalmát. Sebaj még van belőle.
Végeláthatatlan csilogó kősivatagokon mentünk, olyan hegyek között, amik mintha oda lettek volna hordva kövenként. Aztán kijutottunk egy kiszáradt tóba.
Az otthoni autópálya kevésbé sima mint a tófenék, úgyhogy nagy élvezettel száguldoztunk. A nyomok alapján az előttünk lévők gyorsulási versenyt rendeztek. Ahogy mentünk a délibáb egyszer csak igazi vízzé változott és hipp hopp tengelyig merültünk a sárba. Egy párszor eljátszottuk még ezt amíg megtaláltuk a helyes utat, és miközben felező hármasban üveghangon araszoltunk a túlpart felé, azon gondolkoztunk, hogy vajon a kocsi hasa fog leérni előbb vagy a víz forr fel. Aztán egyik se. Pedig szép lett volna a folyó közepén térdig érő sárban kocsit tolni. Innentől egy egyre rosszab betonúton, de inkább mellette mentünk aztán elértük az épülő betonút elejét és begurultunk a táborhelyre, du 4 körül. Hát ez mégsem volt annyira durva. A kocsi belseje csupa por és sár volt, mert egy pár vizespalack eldurrant. Az egyik lengéscsillapítótól érzékeny búcsút vettünk, igazából nem is kell az autóba ilyesmi. Arrébb kotortuk a kecskebogyókat és sátrat vertünk, közben befutott a MC patrolja és kvaterkáztunk estig. Befutott egy sárga L200-as is, olyan szerencsétlenül jöttek ki a sárból a tóban, hogy felfodult az autójuk és minden ablaka betört, szerencsére pár horzsolással megúszták. Kb fél órával a balesetük után már hívták őket otthonról, hogy hallották, hogy baj van. Lehet otthon mindenki többet tud a versenyről mint mi magunk. Akkor minek írom ezt?
2009. jan. 22.
- A mai nap nagyon laza lesz, pihenőnapnak is felfoghatjátok- kezdte Villám Géza a reggeli eligazítást. Nem volt sok feladat, kevés kilométer, és nagy része betonút. Rögtön az elején Foum Zgidben bevásároltunk, majd Tatába mentünk internetet kersni. Elküldtük a blogra szánt anyagot.
A nap fénypontja az Agoulliz falu volt. Kb 10 km-es kagyargó szurdokban kellett felmenni a faluba egy egy autó széles földúton. Közben folyamatosan jöttek szembe a többiek, nehéz volt néha kikerülni őket. Főleg a hét hummert...
A faluban kis fogadást rendeztek a helyiek, és iskolaszerekért cserébe, megmondták a pontot érő számot. Ezek után fel kellett mászni a szurdokba a víz forrásához és megkeresni egy betűt, kellemes volt a séta a sok autózás után.
Az esti tábor a puszta közepén volt, nagy hidegben és szélben, néhányan tüzijátékoztak. Itt újra találkoztunk a Movin Cruisin csapattal akiket Veronában hagytunk el lyukas tankkal és most érték utól a mezőnyt mert a túra unalmas..
2009. jan. 21.
Éjjel még 2× öltöztem föl. Egyre melegebb ruhadarabokat fölvéve, és a reggel sem volt meleg. Viszont gyönyörű.
Mára a szervezők egy Dakar-os szakaszt iktattak be. Mivel reggel észrevettük, hogy egy laprugónk eltört, az etap elejét kihagytuk és szerelőt kerestünk Rissaniban. A szerelő észrevette, hogy a másik hátsó laprugóból is törött egy lap. Fene a körültekintő mindenit. Most viszont jó erős mindkettő. A törött lapokat Mercedes 2100-as hoz tartozóakkal helyettesítették. Ez a móka 1150 Dirham volt és 4 óra. Volt ott egy repülőszőnyegeket áruló fickó, aki fordított nekünk. Ő azt javasolta, legközeleb, ha jövünk, hozzunk autó alkatrészt, meg laptopot, azzal jól lehet kereskedni.
A szerelés után a városon kívül megálltunk reggelizni és elhelyeztük az üvegmosó keféből és gázolajból álló levegő előszűrő berendezést a szívócsőben. A teljesítményt rövid távon kicsit rontja, hosszú távon viszont a homok rontaná sokkal jelentősebben.
A tervünk az volt, hogy valamelyik későbbi pontnál becsatlakozunk a versenybe.
A 20 feladatból a 17.-nél csatlakoztunk be, abban reménykedve, hogy még szintidőn belül beérünk a célba. Maga a becsatlakozás sem volt egyszerű, iszonyatos rázópadokon autóztunk órákat utat keresve, abban reménykedve, hogy ha ráérünk a Dakar útra, az már sokkal jobb lesz. Nem lett sokkal jobb, viszont gyorsabban mentünk, ennek hatására leszakadt a polc az utastérben. Miközben szereltük elrobogott mellettünk a mezőny egy része, többek között a Hummeres csapat mind a 7 Hummerrel.
Zagora után a térkép betonutat írt, és így is indult a dolog, de pár kilóméter után átváltott jó minőségű földúttá. Aztán ez folyamatosan romlott, és egy idő után azt vettük észre, hogy időnként felezőt kapcsolva, homokfoltokkal tarkított kősivatagban keressük az utat. És ez így folytatódott kb 60km-en keresztül.
Több órával lekéstük a határidőt, de mint megtudtuk, mindössze 3 csapat ért be időre. Ennek örültünk, mivel gyakorlatilag törlődött az etap, amit szereléssel töltöttünk. Egész addig tettük mindezt, míg reggel Villám Géza be nem jelentett egy visszamenőleges szabálymódosítást, miszerint a késve leadott feladatlapok is kiértékelésre kerülnek, csak az etap teljesítéséért járó minimális pontokat nem kapják meg. Mi egy kicsit sértve éreztük magunkat, mivel azért hagytunk ki 18 feladatot a 20-ból, hogy beérjünk időre. Sértődésünknek hangot adva, több vesenybíróval konzultálás után írásbeli petíciót nyújtottunk be.
